ESETTANULMÁNY - Hogyan lehet hasznunkra egy jó ingatlanközvetítő?

Kedves visszatérő ügyfelünktől kaptuk az alábbi levelet.
 
Megjegyeznénk, hogy nem Magdi az egyedüli, aki ilyen tapasztalatokkal gazdagodott. Kapunk olyan telefonokat, amelyben kérik a segítségünket a hasonló esetek miatt. 
Íme a levél:



Kisfiammal együtt kezdtem ingatlanokat nézegetni. Úgy gondoltam, mint minden átlagos vásárló, hogy megpróbálok közvetlenül az ingatlan tulajdonosától vásárolni, így olcsóbban juthatunk álmaink lakásához.

Több lakást is kiszemeltünk magunknak és ebben a boldog tudatban kezdtük felhívni a közvetlen tulajdonosokat.

Minden tulajdonossal lebeszéltük az időpontokat, majd  örömmel elindultunk, hogy a hirdetés alapján szép lakásokat fogunk látni.

Az  első csalódás akkor ért, amikor az első emelet helyett egy szuterén lakásba vezetett a tulajdonos. Döbbenet volt az egész, a  penész és a dohos szag áradt az egész lakásban, meg sem közelítette a hirdetésben leírtakat. Csalódottan és felháborodva mentünk  tovább a következő tulajdonoshoz,  aki már várt ránk. Nem gondoltam volna, de ahová csak időpontot kértem, mindenhol  ezt tapasztaltuk. A problémák sokasodtak, magasfeszültség  a lakás előtt, az ablakok ránéznek a főútra, ami csendes zöldövezetnek van hirdetve. Hát mi ez?? Hülyének nézik a vásárolókat? Az időnket fecsérlik a mai irreális árakkal teli ingatlanpiacon?  Én, mint készpénzzel rendelkező vásárló, szerettem volna venni egy lakást, de ez több mint felháborító! És ami ezek után jött,az csak hab volt a tortán. Elkeseredve, de még ez kis reménnyel tovább kerestünk és találtunk egy társasházi lakást, amit egy fiatalember árult. Mint utólag megtudtam, soha az életében még nem dolgozott, ezért a lakásért meg pláne nem, de ettől függetlenül tisztelhette volna bennem a potenciális vevőt. Megörökölte és csak a jó vételár érdekelte. Amint megláttam a lakást újabb csalódás volt, nem voltak kifestve a falak, az egész egy romhalmaz volt.  A környék nagyon szép és kulturált volt, így úgy döntöttünk, hogy megvesszük a kellemetlenségek ellenére is és megtettük az ajánlatunkat. Ami készpénz volt nálunk, azt foglaló jeléül átszerettük volna adni. Természetesen nem is alkudtunk, mert azt gondoltuk, ez egy lepukkant lakás, de szép helyen van és végre legalább egy valami stimmel. Erre a fiatal srác közölte, hogy ma már kapott több telefont, így majd holnap válaszol az ajánlatra, mert  a telefonálókat is megvárja, hátha többet ajánlanak, mint mi! Micsoda??? Eljöttünk, a srác 2 napig hitegetett! Végül elegem lett és visszaléptünk. 

ÖT ILYEN ESETÜNK VOLT. 

Mire kimentünk a helyszínre, a lakások ára fix lett az irányárból, de ezt a telefonban nem mondta a tulajdonos. Amikor szerettem volna megvenni, újra hintába ültetett.... Ekkor azt mondtam elég ebből, én csak ingatlaniroda segítségével veszek lakást!
Ők konkrét szerződést kötnek a tulajdonossal, ami az árakra vonatkozó megállapodást is tartalmazza. Lekérik a tulajdoni lapot, így az sem lesz meglepetés. Látták az ingatlant, előtte elmondták milyen és a kérdéseik alapján én is eltudtam dönteni, hogy valóban ilyen lakást szeretnék-e venni? Ami fontos, hogy nyugodtan oda merem adni a vételi szándéknyilatkozathoz a foglaló összegét, mivel minden kérdés tisztázott. Végig figyelik az egész folyamatot, így teljes biztonságban érezhetem magam. Nem vagyok kitéve a pénzéhes tulajdonosok inkorrekt viselkedésének.

A történet vége egy ingatlanközvetítő lett, ahol sikerült az iroda kínálata alapján vennünk egy szép kis lakást. Soha többé nem hívok olyan hirdetést, amit tulajdonos hirdet! Örök tanulság volt  számunkra és javaslom, hogy aki nem jártas az ingatlanvásárlásban, mindenképpen ingatlanirodával intézze a  szervezést, vásárlást és értékesítést is saját érdekében.

Ezt az ingatlanközvetítői szakma érdekében írtam, hiszen itt is vannak becsületes emberek, akik minden tudásukkal és emberségükkel segítik a vásárlót és nem nézik pénzeszsáknak.


Remélem, ezzel a kis történettel tudok pár családnak segíteni, kérem fogadják meg!


Egy boldog lakástulajdonos: Magdi"