Két gyerek után válás? Ráfizet a csokos, ha nem teljesít

A lakástakarékok megszüntetése után sem kérhet mindenki csokot. Sőt, többször keresik a bankokat olyanok, akik vállalták, hogy három gyerekük lesz, megkapták a csokot, majd nem sokkal később elváltak. Márpedig akik nem hozzák a megígért gyerekszámot, azok nagy bajba kerülhetnek, és a bankok is csak reménykednek, hogy nem lesz a devizahitelezéshez hasonló összeomlás.


Nincs baj azzal, hogy megszüntetik a lakástakarékok állami támogatását, hiszen a családok otthonteremtési kedvezménye elég jól működik – magyarázták a fideszes politikusok. Csakhogy az érvelés sántít: a lakástakarékhoz eddig sokkal többen fordulhattak, mint ahányan csokra jogosultak – például a társasházak, az idősek, az egyedülállók, vagy egész egyszerűen azok, akik nem elég bátrak ahhoz, hogy írásba adják előre, hány gyereket fognak még vállalni. De nem csak ez okozhat problémát a csoknál.


Túl sokan veszik fel ugyanis úgy a családok otthonteremtési kedvezményét és az ahhoz kapcsolódó hitelt, hogy későbbre ígérik a gyerekvállalást, ez pedig nagyobb bajokat is okozhat. A bankok nagyon szigorúan vizsgálják, hogy kiknek adnak bemondásra, a még meg nem született gyerekek után is hitelt a csok mellé, de így is nagy bajban lehetnek azok, akiknek mégsem lesz elég gyerekük.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyi államtitkára nemrég azzal büszkélkedett, hogy amióta létezik csok, több mint 90 ezer családnak adott az állam ilyen támogatást, összesen 250 milliárd forint értékben.

A csokot igénylők csaknem 45 ezer gyerek vállalására tettek ígéretet.

Ha bejön a kormány terve, és valóban megszületik ennyivel több gyerek, akkor tényleg sikerült tenni valamit a népességfogyás lassítására. De ugyanezt a számot nézhetjük úgy is: több tízezer ember kockáztat nagyot, amikor úgy vállal hitelfelvételt, hogy még nem biztos, teljesíteni-e tudja a feltételeket.

Márpedig bajok sok családnál lehetnek. Több banki forrásunk is arról számolt be: már most beérkeztek hozzájuk az első problémás megkeresések. „Olyanok ígértek három gyereket, akiknek még egy sem volt, és nagyon nem vagyok biztos abban, hogy képesek lesznek három gyerek vállalására” – magyarázta egyikük. Egyre többször keresik a bankokat azzal: pár éve a szülők írásba adták, hogy vállalnak három gyereket, megkapták a hitelt, majd nem sokkal később elváltak. De az sem egyedi eset, hogy együtt maradt a házaspár, épp csak úgy alakult az életük, hogy nem tudtak harmadik gyereket vállalni.


Ilyenkor pedig súlyosak a szankciók. Ha a család nem teljesíti az ígért számú gyerekvállalást a megfelelő idő alatt – egy gyerek esetén 4, két gyereknél 8, három gyereknél 10 év van a feltételek teljesítésére –, akkor vissza kell fizetniük a támogatás teljes összegét, ráadásul a jegybanki alapkamattal késedelmi kamatként. Ha a három gyerek után járó, 10 millió forintos csokot vették fel, akkor a késedelmi kamat az MNB-alapkamat ötszöröse. Vagyis a mostani alapkamat mellett az egy vagy két gyereket vállalók 0,9, a három gyereket ígérők 4,5 százalékos kamattal fizethetik vissza a csokot, ha nem lesz elég gyerekük.

A bankok számára az is külön kockázatot jelent, hogy a követelésrangsorban a csok megelőzi a mellé adott hitelt, vagyis előbb az állam fogja visszakapni a pénzét, csak utána a bank – magyarázta kérdésünkre Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapító-ügyvezetője. Viszont pont amiatt, hogy ez nagy kockázatot jelent, a bankok nagyjából háromnegyede szigorúan vizsgálja, mennyire lesz képes a hitelt igénylő ügyfél visszafizetni a pénzt, ha nem tudja teljesíteni a feltételeket – tette hozzá.

Szerinte attól azért nem kell tartani, hogy hasonló összeomlás jöjjön a csok miatt, mint amekkorát tíz éve a devizahitelek okoztak. A szabályozás ugyanis nagyot szigorodott azóta: a válság utáni lakáshitel-portfólió minősége már messze meghaladja a nemzetközi átlagot. Ráadásul amíg a devizahitelek esetében rosszul becsülték fel, mennyivel nőhetnek a törlesztőrészletek, a csok esetében egy matematikailag fix összegről van szó, így az sokkal jobban előre jelezhető.

Mikor nem kell visszafizetni a csokot és a mellé felvett hitelt?
- Ha a határidő lejártakor a nő már terhes
- ha a házaspár egyik tagja meghalt,
- ha valamelyik házastárs megváltozott munkaképességűvé vált, ezért nem vállaltak több gyereket,
- ha a gyerek halva született,
- ha három gyereket vállalt a család, de az első vagy a második fogyatékossággal vagy súlyos betegséggel születik, emiatt nem vállalják a harmadikat; vagy ha két gyereket vállaltak, de az első betegsége miatt nem vállalják a másodikat
- ha a házaspár lombikprogramban vett részt,
- ha orvosi papírt kapnak arról, hogy egészségi okokból nem javasolják számukra a gyerekvállalást.

Ha a szülők elválnak és nem születik elég gyerekük, akkor 50-50 százalékban felelősek a csok visszafizetéséért. Ha a válás után egyiküknek nem marad tulajdonrésze a lakásban, és a gyerekek sem nála élnek, akkor nem az ő feladata visszafizetni a csokot sem. Természetesen egy válóperben megállapodhatnak a felek arról is, hogy máshogyan osztják fel a csok visszafizetésének kötelezettségét.

A HVG tavasszal úgy számolt: az átlagos család eddig csak bukott a csokon, a gazdagok jártak jól vele. Az amúgy is felfelé induló ingatlanáraknak ugyanis annyira durva lökést adott a csok, hogy az gyakorlatilag teljes egészében elvitte a kedvezményt. A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint a csok bő két éve alatt egy átlagos, 60 négyzetméteres, használt budapesti ingatlan ára 7,5 millió forinttal emelkedett, miközben a harmadik gyerek után felvehető csok összege 2,2 millió forint. Vagyis egy átlagos használt lakást vevő család összességében inkább veszített az új konstrukció bevezetésén.

A fideszes Bánki Erik azt azért beírta a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről szóló javaslatába: az így felszabaduló évi 70 milliárd forint egy részét a csok kibővítésére használnák fel. Tállai András is megemlítette a parlamenti vitában, oda kell majd figyelni arra, hogy legyen olyan államilag támogatott forma, amellyel a lakásfelújítást lehet finanszírozni. Arról, hogy a részleteket hogyan képzelik el, egyikük sem mondott egy szót sem.