Dr. Nagy Tamás ügyvéd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként 2001. évben sikeresen államvizsgázott, s megkapta egyetemi jogi diplomáját, amelyet követően tanulmányait ügyvédjelölti jogviszonya mellett a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen jogász-közgazdász szakirányú képzésén folytatta 2004. évi sikeres államvizsgájáig.

 

Dr. Nagy Tamás egyetemi jogi diplomájának birtokában az ügyvédjelölti időszakot két különböző jogterülettel foglalkozó ügyvédi irodában töltötte, ahol betekintést nyert úgy a büntetőjog, mint a társasági és ingatlanjog szakterületeire.

 

Ügyvédjelölti tevékenységét 2006. évben fejezte be sikeres szakvizsgájával, amelyet követően a saját ügyfélkörére támaszkodva önálló ügyvédi irodát alapított.

Az ügyvédi iroda ügyfeleit az ország egész területén képviseli.

 

 

 

A Szigetingatlan hosszú ideje sikeresen dolgozik együtt Dr. Nagy Tamás ügyvédi irodával. Ügyfeleink is elégedetten távoznak egy-egy szerződés után. Az ingatlan adásvételi szerződéseket előkészítjük, ügyfeleink tervezetet kapnak az aláírás előtt minden aláírandó dokumentuból, így otthon nyugodtan átolvashatják, ügyvédjükkel véleményeztethetik. Az adásvételi szerződés aláírását gyakran nagy izgalom előzi meg, hiszen az emberek nem minden nap adnak-vesznek ingatlanokat. Épp ezért helyezünk nagy hangsúlyt arra, hogy ügyfeleink biztonságban érezzék magukat. Az ingatlanközvetítési tevékenységünk során megtapasztaltuk, hogy mennyire fontos a jó és körültekintő ügyvéd szerepe az adásvételek során. Rendkívül bosszantó tud lenni, ha egy szerződést módosítani kell, esetleg többször is. Láttunk már ilyet, így nyugodt szívvel ajánljuk az ügyvédi irodát.
Természetesen akkor is igénybe vehetik az ügyvédi iroda szolgáltatásait, ha nem irodánk, vagy  ingatlanközvetítő közreműködésével sikerült tető alá hozni egy megállapodást. Mint minden egyéb esetben, nyugodtan forduljanak hozzánk és az ügyvédi irodához a nyugodt és biztonságos adásvételek érdekében, támogatjuk Önöket!

 

"...Nem bántuk meg, hogy az irodára hallgattunk, amikor ajánlották nekünk Dr. Nagy Tamás ügyvéd urat. A szerződéskötés rendkívül gyors volt, a szövegezés szerintünk mindenki számára tökéletesen egyszerű és érthető, a hangulat is jó volt. Azóta már ajánlottuk másoknak is az irodát és az ügyvédjüket is. Minden simán ment, így utólag visszatekintve már csak mosolygunk azon, hogy kár volt izgulni. Köszönjük Tamás és köszönünk mindent az irodának is."   S. Renáta

 

 

Az ügyvédi iroda igyekszik ügyfelei igényeit a lehető legszélesebb körben kielégíteni, azonban elsődlegesen az alábbi szakterületeken vállalja a jogi képviseletet:

- Társasági jog és az ahhoz kapcsolódó cégeljárás, így különösen a gazdasági társaságok alapításához, átalakulásához és megszűntetéséhez szükséges okiratok megszerkesztése, s azok illetékes cégbírósághoz, hivatalokhoz való benyújtása. Képviselet társasági jogi perekben.

- Társaságok állandó képviselete.

- Alapítványok, egyesületek, szövetkezetek alapításához, megszűntetéséhez szükséges okiratok megszerkesztése, s azok illetékes bírósághoz, hivatalokhoz való benyújtása.

- Ingatlanok adásvételével, cseréjével, ajándékozásával, használatával, bérletével, megosztásával kapcsolatos okiratok megszerkesztése, s képviselet az azokhoz kapcsolódó – így különösen földhivatali – eljárásokban.

- Társasházak alapító okiratának, valamint annak módosításával kapcsolatos okiratok, továbbá a társasházak szervezeti és működési szabályzatának elkészítése.

- Képviselet polgári peres eljárásokban.

- Képviselet szabálysértési és büntetőeljárásokban.

- Képviselet a NAV által indított vagyonosodási eljárásban.

 

 

Ügyvédi iroda címe:

1094 Budapest, Tompa u. 12. IV. em. 1.

Adásvételi szerződések megkötéséhez igény esetén biztosítjuk a Szigetingatlan irodahelyiségét.

Telefon: 06 30 221 65 10
Tel/Fax: (06-1) 210 28 01
E-mail: drnagytamas@drnagytamas.hu