Erősen indult az év a lakáspiacon

Erősen indult az év a lakáspiacon

2022-01-24 19:58:42
Forrás: ingatlan.com

Lakáspiaci kereslet 2022: erősebb mint a covid előtt, de gyengébb mint tavaly



Évkezdet számokban

Az idei év első három hetében az új és használt lakások iránt érdeklődők száma 8 százalékkal haladta meg a járvány előtti – 2020 januárjában látott – szintet. Ez pedig erős évkezdést jelent.

“A tavalyi első három héthez képest azonban csökkent a kereslet, több mint 10 százalékkal. Ennek a magyarázata, hogy 2021 eleje kiugró volt a 2020-ról elhalasztott adásvételek miatt. A vásárlók ugyanis már 2020 októberében számolni tudtak az állami lakásprogram tavaly bővülő új elemeivel, többek között a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a CSOK-os vevők illetékmentességével. Áttételesen pedig a lakásfelújítási program elindítása is extra lendületet adott a tavalyi keresletnek.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Kiugró eredmények

Az elemzés szerint Budapesten a kereslet 10 százalékkal nagyobb lett a lakáspiaci kereslet 2022-ben 2020 januárjához képest. Ez pedig meghaladja a teljes piacon látható majdnem 8 százalékos keresletbővülést, a fővároson kívüli piacon pedig több megye még ennél is komolyabb növekedést könyvelhetett el a tavalyelőtti szintekhez képest.

  • Bács-Kiskun megyében közel 17 százalékkal,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,4 százalékkal,
  • Vas megyében majdnem 32 százalékkal,
  • Somogy megyében 33 százalékkal,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 44 százalékkal nőtt az eladó lakások iránt érdeklődők száma.

Bár tavalyi első három héthez képest a lakáspiaci kereslet 2022-ben csökkent, azért akadnak kivételek, ugyanis Baranya megyében majdnem 6 százalékkal, a kétéves összevetésben kiugró keresletbővülést elkönyvelő Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig közel 8 százalékkal fokozódott az érdeklődés. Budapesten 10 százalékos valamivel meghaladó csökkenés következett be.

Ez a forgatókönyv várható idén

Balogh László az idei évben várható tendenciákról azt mondta, a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre lehet számítani.

“Az erős évkezdet azért is kedvező, mert a tapasztalatok alapján januári indulás meghatározza az év hátralévő részében várható folyamatokat, a keresletet és a lakáspiaci forgalmat tekintve. Összességében a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre számítunk.” – tette hozzá. „Az első félév erősebb lehet mint a második. A vevők ugyanis az emelkedő lakásárak, a dráguló hitelek miatt inkább az év első felében lesznek aktívabbak. Sokan hozhatják előrébb a vásárlást amiatt is, mert a jelenlegi szabályozás alapján néhány állami támogatás kifut az idei évben.” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

ÁLTALÁNOS INGATLANPIACI HÍREK
Szűkül a piac, egyre többet lehet alkudni az ingatlanok árából
Szűkül a piac, egyre többet lehet alkudni az ingatlanok árából
Habár a tavalyi mélypont után idén már észlelhetővé váltak a stabilizálódás jelei a hazai lakáspiaci trendeknél, továbbra is kockázatot jelentenek olyan tényezők, mint a gazdasági bizonytalanság vagy a kamatszint.
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023. novemberi lakáspiaci jelentése alapján jelentős változások figyelhetők meg a magyar lakáspiacon. A DunaHouse ingatlanközvetítő mérései szerint 2023-ban Budapest és vidék lakáspiacán is csökkent a befektetési céllal lakást vásárlók aránya. Budapesten ez az arány a harmadik negyedévre 36 százalékra csökkent a korábbi 42 százalékról, vidéken pedig 23 százalékra az előző 32 százalékról.
Komoly ütést kaptak a lakásárak, még a covid idején sem csattant el ekkora pofon
Komoly ütést kaptak a lakásárak, még a covid idején sem csattant el ekkora pofon
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon a KSH legfrissebb, 2023 második negyedéves adatai szerint. Negyedéves összevetésben a koronavírus-járvány legsúlyosabb időszakában, valamint 2009 végén volt az idei második negyedéveshez hasonló majdnem 3 százalékos árcsökkenés – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely ismerteti az október elején Magyarországra jellemző kínálati árakat is, továbbá bemutatja az uniós lakásárak változását, ezen belül a drasztikus németországi árcsökkenést is. 
Befékezett a drágulás az agglomerációban
Befékezett a drágulás az agglomerációban
A budapesti agglomeráció összes lakástípusában nőttek az árak egy év alatt, de a korábbi évek markáns drágulási ütemének vége. A fővároshoz közeli települések közül továbbra is Szentendrén kérik a legtöbbet egy négyzetméterért.