KIÁLLÍTOTTÁK A BIZONYÍTVÁNYT A MAGYAR CSALÁDI HÁZAKRÓL, NEM TÚL HÍZELGŐ

KIÁLLÍTOTTÁK A BIZONYÍTVÁNYT A MAGYAR CSALÁDI HÁZAKRÓL, NEM TÚL HÍZELGŐ

2020-10-16 10:21:58
Forrás: Haszon

Magyarországon a 2,7 millió családi háznak csupán 5-10 százaléka tekinthető energetikailag korszerűnek, az épületek több mint 60 százalékára jelentős felújítás vár még – közölte a Knauf Insulation Kft. és a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete.


Regionális összehasonlításukból kiderült, hogy míg Magyarországon a családi házaknak mindössze 20 százaléka szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80 százaléka, az 5 millió lengyel ház 59 százaléka, a 800 ezer szlovák családi otthon 35 százaléka, a Csehországban található 1,5 millió háznak a 25 százaléka tartozik ebbe a kategóriába- írja az MTI.

Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek tulajdonosaik, ha ez a trend folytatódik, akkor a csaknem 1,8 millió energetikai korszerűsítésre váró családi házat 82 év alatt lehetne teljesen felújítani – állapították meg a tanulmányban

A közlemény idézte Aszódy Tamást, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatóját, aki szerint az energetikai felújítást a nyílászárók cseréjével érdemes kezdeni, ezt követi a hőszigetelés kialakítása és a fűtéskorszerűsítés, mindez azért fontos, mert egy megfelelően szigetelt házba kisebb teljesítményű kazán is elegendő lehet.

Példaként említették, hogy a homlokzati szigetelés szakszerű kialakításával a fűtés számla átlagosan 35 százalékkal csökkenthető, a befektetés ára pedig akár 8-10 év alatt megtérülhet.

ÁLTALÁNOS INGATLANPIACI HÍREK
ELFOGADTÁK a törvényt, amely gyorsan átárazhatja a lakását, ha a polgármester is úgy akarja
ELFOGADTÁK a törvényt, amely gyorsan átárazhatja a lakását, ha a polgármester is úgy akarja
Átment a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat, ami lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy saját döntésük alapján szabályozzák településük fejlődését.
Most akkor emelkednek az ingatlanárak, vagy sem?
Most akkor emelkednek az ingatlanárak, vagy sem?
Emelkednek az ingatlanárak. Minden nap egy újabb szenzációs hírt olvashatunk a témában. A jelenlegi környezet tökéletesen alkalmas arra, hogy a hangulat átvegye az irányítást. A tisztánlátás kedvéért, a piaci trendek és árszint jobb értékeléséért új dimenziókra mutatunk rá. Nem kicsi a valószínűsége, hogy „rossz mozit nézünk”.
Szűkül a piac, egyre többet lehet alkudni az ingatlanok árából
Szűkül a piac, egyre többet lehet alkudni az ingatlanok árából
Habár a tavalyi mélypont után idén már észlelhetővé váltak a stabilizálódás jelei a hazai lakáspiaci trendeknél, továbbra is kockázatot jelentenek olyan tényezők, mint a gazdasági bizonytalanság vagy a kamatszint.
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023. novemberi lakáspiaci jelentése alapján jelentős változások figyelhetők meg a magyar lakáspiacon. A DunaHouse ingatlanközvetítő mérései szerint 2023-ban Budapest és vidék lakáspiacán is csökkent a befektetési céllal lakást vásárlók aránya. Budapesten ez az arány a harmadik negyedévre 36 százalékra csökkent a korábbi 42 százalékról, vidéken pedig 23 százalékra az előző 32 százalékról.
^