Pörgő lakáspiac, szaporodó építési engedélyek

Pörgő lakáspiac, szaporodó építési engedélyek

2016-02-05 22:22:02

Tavaly tizenhárom százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma, eközben az új lakások száma csökkent. Az ingatlanárak 2014 áprilisa óta folyamatosan nőnek, ám a növekedés lassul – derül ki az FHB Jelzálogbank Nyrt. közleményéből.


Az elemzés a tavalyi év első kilenc hónapját vetette össze az előző év azonos időszakával. Az építési engedélyek száma növekedett, január és szeptember között összesen 8616 darabot adtak ki, ami ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakát jellemző számot, és 13 százalékos bővülést jelent. A bővült engedélyezés ellenére az átadott lakások még száma csökkent, 2015. első kilenc hónapjában 4657 új lakás készült el, míg 2014 azonos időszakában 5144, ami 487 lakást és 9 százalékos mínuszt jelent.

A lakáspiac élénkülése ugyanakkor folytatódott. Tovább emelkedtek a lakásárak, tavaly a harmadik negyedévben már szinte a 2008 végén, 2009 elején tapasztalható nominális árakkal szembesülhettek a lakásvásárlók. A különbség 3,5 százalék volt a 2008-as csúcshoz képest.

 

 
 

Az FHB Lakásárindexe 2015. harmadik negyedévében 193,6-ra emelkedett a II. negyedévi 188,23-ról, a drágulás nominálisan 2,9 százalék, reál értelemben 2,5 százalék volt. Közleményében az FHB kiemelte, hogy 2014 II. negyedéve óta a hazai lakásárak növekedése folyamatos, a drágulás mértéke azonban fokozatosan mérséklődik. A felívelés kezdete óta eltel másfél évben - 2014. áprilisától 2015. szeptember végéig - a lakóingatlanok nominálisan és reál értelemben is körülbelül 25,8 százalékkal drágultak.

A lakáspiaci felívelése a lakáshitelezés jelentős növekedésével párosult. 2015. harmadik negyedévében a kihelyezett forint lakáshitelek értéke meghaladta a 110 milliárd forintot, ami a második negyedévhez képest 43,5 százalékos bővülést jelentett. A lakáscélú forinthitelek átlagos hiteldíja folyósításkor 2015 decemberében 5,8 százalék volt, míg a szerződéses összeggel súlyozott átlagos évesített kamatlába 5,3 százalékos szinten mozgott.

(mti)

ÁLTALÁNOS INGATLANPIACI HÍREK
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
Mélyponton: lakáspiac, lakáshitel piac, építőipar
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023. novemberi lakáspiaci jelentése alapján jelentős változások figyelhetők meg a magyar lakáspiacon. A DunaHouse ingatlanközvetítő mérései szerint 2023-ban Budapest és vidék lakáspiacán is csökkent a befektetési céllal lakást vásárlók aránya. Budapesten ez az arány a harmadik negyedévre 36 százalékra csökkent a korábbi 42 százalékról, vidéken pedig 23 százalékra az előző 32 százalékról.
Komoly ütést kaptak a lakásárak, még a covid idején sem csattant el ekkora pofon
Komoly ütést kaptak a lakásárak, még a covid idején sem csattant el ekkora pofon
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon a KSH legfrissebb, 2023 második negyedéves adatai szerint. Negyedéves összevetésben a koronavírus-járvány legsúlyosabb időszakában, valamint 2009 végén volt az idei második negyedéveshez hasonló majdnem 3 százalékos árcsökkenés – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely ismerteti az október elején Magyarországra jellemző kínálati árakat is, továbbá bemutatja az uniós lakásárak változását, ezen belül a drasztikus németországi árcsökkenést is. 
Befékezett a drágulás az agglomerációban
Befékezett a drágulás az agglomerációban
A budapesti agglomeráció összes lakástípusában nőttek az árak egy év alatt, de a korábbi évek markáns drágulási ütemének vége. A fővároshoz közeli települések közül továbbra is Szentendrén kérik a legtöbbet egy négyzetméterért.
Hamarosan minden ingatlan ára változni fog, mert...
Hamarosan minden ingatlan ára változni fog, mert...
Felértékelődhetnek az energiatakarékossági szempontok a lakóingatlanoknál, miután megváltozik és részben szigorúbb lesz az energiatanúsítványra vonatkozó szabályozás november 1-jétől - hívta fel a figyelmet a K&H.