CSOK és NOK: ezt tudjuk az új szabályokról

CSOK és NOK: ezt tudjuk az új szabályokról

2016-02-03 23:41:23
Forrás: Portfolio.hu

Bár Rogán Antal már két héttel ezelőttre ígérte, egyelőre nyoma sincs az Országgyűlés honlapján és a Magyar Közlönyben a Nemzeti Otthonteremtési Közösség(ek)re, közkeletűvé vált rövidítéssel a NOK-ra vonatkozó szabályoknak. Lázár János pedig a mai kormányülésre ígérte a CSOK új szabályainak megtárgyalását, legutóbb azonban a pénzügyi államtitkár már azt mondta, egy hónapon belül várhatók csak ezek. A Magyar Idők úgy tudja, a szerdai kormányülésen tartalmi módosítás már nem, mindössze technikai jellegű pontosítások várhatók, így az új szabályok hamarosan ismertté válhatnak. Amíg a jogszabályok késlekednek, összefoglaljuk, mit tudunk eddig a NOK-ról és a CSOK várható változásairól.

 


Ezt tudjuk a NOK-ról

 

  • Nem nyúlnának a lakás-takarékpénztárak meglévő szabályozásához (a meglévő megtakarítások biztonságához pedig kétség sem fér), csak versenytársat támasztanának velük szemben.
  • A NOK-ban elhelyezett megtakarítások kizárólag új lakások 10 éven belüli megépítésére lennének felhasználhatók.
  • A lakástakarékokhoz hasonlóan 30%-os állami támogatást élveznének a befizetések, ennek éves maximuma azonban a náluk ismert 72 ezer forintnál magasabb lenne.
  • Nem tudni, a NOK egy központi, állami intézmény lenne, vagy bárki alapíthatna ilyet, és azt sem, mitől hasonlítanának az angol building societykhez, netán a vásárlói csoportokhoz hasonló kétes elven működnének.

 

Ezt tudjuk a CSOK várható változásairól

 

  • Eltörlik a 30 milliós összeghatárt a támogatott hitel felvétele során is. Eddig úgy volt, hogy a rendelet értelmében telekár és áfa nélkül nem haladhatja meg ezt az összeget az új lakás vételára, ha valaki igényelni akarja a 3%-os kamatozású hitelt.
  • Új és használt lakások esetében is eltörlik a tulajdoni korlátot, vagyis aki a támogatást igénybe szeretné venni, nem kell megválnia meglévő lakásától.
  • Azok a "bürokratikus szabályok" is megszüntethetők Lázár szerint, amelyek a korábban tulajdonolt ingatlan eladásából származó vételár felhasználását írják elő. Eddig úgy volt, hogy az elmúlt 5 évben értékesített ingatlan eladási árát "be kell forgatni", és csak a különbözetre igényelhető a CSOK.
  • Új ház építése esetén változik az összkomfort meghatározása. Ahol nincs ivóvízvezeték, ott az iható víz elérése lesz a kritérium, ahol pedig nincs szennyvízvezeték, ott az építési szabályokban korábban engedélyezett megoldások tovább élhetnek.
  • A kormány valamiképp támogatná a nagyvárosokban a tetőtérbeépítéseket, valamint külterületeken új tanyák építését. Belterületi zártkertekben is lehet majd építkezni támogatással.
  • Mozaikcsaládok is élhetnek a lehetőséggel.
  • A közfoglalkoztatottaknak (közmunkásoknak) arra lesz lehetőségük, hogy használt lakás vásárlásához, illetve lakásfelújításhoz kapják meg a CSOK-ot.
  • Az építésztársadalommal közösen akarják meghatározni azokat a garanciákat, amelyek biztosítják az építési szabályok betartását a megszűnő építési engedélyezés helyett.

INGATLANPIACOT ÉRINTŐ KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK
Lakástámogatások 2023-ban: Maradnak a kedvezmények, több pénz jut babaváróra
Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatások 2023-ban kiemelt szerepet és keretet kapnak. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek. – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely a lakáspiacot érintő költségvetési kiadásokat vizsgálta meg.
Felújítási támogatás – Novák: a költségek felét az állam fizeti
Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől: a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Többgenerációs csok – januártól tetőtér-beépítésre is
Január elsejétől tízmillió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtér-beépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Visszaigényelheti az 5%-os lakásáfát, aki CSOK-kal vesz új lakást
Akik CSOK-kal vásárolnak új építésű ingatlant, januártól a csökkentett, 5 százaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik - jelentette be Novák Katalin miniszter. Ez egy 30 milliós lakásnál a 6,5 milliós megtakarításon túl további 1,5 milliós visszaigénylést jelent, az 50 milliósnál pedig a 11 milliós megtakarítás mellett további 2,5 milliót