Hamarosan levelet kaphatnak az eszközkezelős tulajdonosok

Hamarosan levelet kaphatnak az eszközkezelős tulajdonosok

2019-01-25 15:36:40
Forrás: Portfolio.hu

A Nemzeti Eszközkezelő megkezdi az ingatlanok visszavásárlásáról szóló tájékoztató levelek postázását, melyet első körben a programba tavaly év végén jelentkezők kapnak meg.


Törvényjavaslatot nyújtottak be 2018. november 21-én, amely szerint visszaadják ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A törvényjavaslat benyújtásáig a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez, vagy a pénzintézetekhez beadott szándéknyilatkozatokat a NET Zrt. még befogadta, ennek keretében további 1850 bajba jutott devizahiteles részére biztosított a programba való bekerülés. Az eszközkezelő első körben - január 31-ig - nekik kezdi postázni azt a tájékoztató levelet, amelyre 60 napon belül szükséges válaszolniuk a megfelelő nyilatkozat kitöltésével és visszaküldésével. 


Fontos információ, hogy az utolsó pillanatban jelentkező ügyfelekkel a NET Zrt. már nem köt bérleti szerződést. Azonban a felajánlott lakóingatlant megvásárolja, az ingatlan vételárát a jelzáloggal rendelkező hitelezőnek kifizeti, így a tartozás megszűnik, az ügyfél pedig kedvezményes feltételek mellett, egy összegben vagy akár részletfizetéssel visszavásárolhatja ingatlanát. Az érintetteknek 60 napjuk van arra, hogy nyilatkozzanak, ellenkező esetben az eszközkezelő nem vásárolja meg a lakást, vagy házat.


A programba már korábban bekerült, közel 32 ezer határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ügyfél részére a NET Zrt. a következő körben, március 31-ig juttatja el a tájékoztató levelet, amelynek megválaszolására szintén 60 nap áll majd rendelkezésre.


 

INGATLANPIACOT ÉRINTŐ KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK
Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény
Hatályba lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény
2025. július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény. Az új szabályozás hátterében az a társadalmi és politikai szándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem.
Kevesebb önerő is elég lesz az energiahatékony lakásokhoz
Kevesebb önerő is elég lesz az energiahatékony lakásokhoz
Kevesebb önerő és magasabb törlesztési lehetőség vár azokra, akik energiahatékony ingatlant vásárolnak vagy újítanak fel. A hétfő esti Magyar Közlönyben közzétett rendelet értelmében, amelyet Matolcsy György írt alá, mostantól sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet hitelt felvenni energiahatékony ingatlanokra. A Magyar Nemzeti Bank már októberben bejelentette ennek a változásnak a részleteit, de hivatalosan csak most lépett érvénybe. Az új szabályozás 2025. január 1-jétől lesz hatályos.
Brutális lesz együtt a felturbózott Falusi CSOK, a CSOK Plusz és a Babaváró támogatás
Brutális lesz együtt a felturbózott Falusi CSOK, a CSOK Plusz és a Babaváró támogatás
Azzal, hogy a CSOK Plusz kedvezményes hitelkonstrukció a Falusi CSOK mellé is igényelhető lesz, elképesztő erős támogatás jöhet létre, különösen akkor, ha valaki ezeket még a Babaváró hitellel is kombinálja.
Átalakul a Babaváró, megszűnik a CSOK a nagyobb településeken 2024-től!
Átalakul a Babaváró, megszűnik a CSOK a nagyobb településeken 2024-től!
Gulyás Gergely a június 22-ei kormányinfón bejelentette, hogy érdemben átalakulnak a családtámogatások, lakástámogatások a jövő évtől. A változásban vannak jó hírek is: egyes támogatások összege megemelkedik, ugyanakkor a feltételek érdemben szigorodnak. Sőt, a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) a jövő évtől már nem érhetik el a jelenlegi formájában.
^