Többgenerációs csok – januártól tetőtér-beépítésre is

Többgenerációs csok – januártól tetőtér-beépítésre is

2020-10-29 18:05:33
Forrás: AzÜzlet.hu

Január elsejétől tízmillió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtér-beépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.


Novák Katalin közölte: a kormány támogatja a többgenerációs otthonok létrehozását, ezért január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) akár maximális összege.


A miniszter gyakori élethelyzetnek nevezte, hogy egy családban a családi ház tetőterét beépítené egy fiatal pár, hogy ott neveljék gyermekeiket.

Ők egy gyermek vállalása vagy nevelése esetén 600 ezer forintot, két gyermeknél 2,6 milliót, három gyermeknél 10 millió forintot vehetnek igénybe vissza nem fizetendő támogatásként – mondta.

Példaként említette: amennyiben egy két gyermeket nevelő család vállal egy harmadikat, akkor a 10 millió forintos összeget veheti igénybe. Hozzátette, hogy már megszületett gyermeknél a szülők minden életkorban igényelhetik a támogatást, ha előre vállalnak gyermeket, akkor az életkori határ 40 év.

A további feltételekről szólva elmondta: a támogatás önálló, külön bejáratú otthonra vehető fel, amelynek van konyhája, fürdőszobája és lakótere.


Az alapterületnek egy gyermek esetében legalább 40 négyzetméternek, kettő esetén 50-nek, három vagy több gyermeknél pedig legalább 60 négyzetméternek kell lennie – részletezte.

Szintén feltétel, hogy nem lehet ugyanaz a tulajdonosa a földszinti és a tetőtéri lakásnak – jelezte, hozzátéve, hogy jellemzően a szülők, nagyszülők élnek a lenti élettérben, a fentiben pedig a gyermeket nevelő vagy vállaló fiatalok.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy ehhez a támogatáshoz igénybe vehető a maximum 15 millió forintos, kamattámogatott csokkölcsön is. A teljes 15 millió forintos kölcsön havi törlesztő részlete 72 ezer forint, az akár már két gyermek nevelése, vállalása esetén felvehető 10 millió forintos kölcsönre havonta 48 ezer forintot kell fizetni – ismertette.

Azt mondta: a kölcsönt igénylő családoknak így kevesebbet kell törlesztőrészletként fizetniük, mint egy számukra szükséges lakás bérleti díjáért.

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb otthonteremtési programjának célja, hogy mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen, a fiatalok ott várhassák, nevelhessék gyermekeiket.

Novák Katalin kérdésre válaszolva közölte: a többgenerációs otthon létrehozásának támogatása kizárólag a tetőtér-beépítésre vonatkozik, hozzáépítés esetén bővítésre vonatkozó csokot lehet igényelni.

INGATLANPIACOT ÉRINTŐ KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEK
Brutális lesz együtt a felturbózott Falusi CSOK, a CSOK Plusz és a Babaváró támogatás
Brutális lesz együtt a felturbózott Falusi CSOK, a CSOK Plusz és a Babaváró támogatás
Azzal, hogy a CSOK Plusz kedvezményes hitelkonstrukció a Falusi CSOK mellé is igényelhető lesz, elképesztő erős támogatás jöhet létre, különösen akkor, ha valaki ezeket még a Babaváró hitellel is kombinálja.
Átalakul a Babaváró, megszűnik a CSOK a nagyobb településeken 2024-től!
Átalakul a Babaváró, megszűnik a CSOK a nagyobb településeken 2024-től!
Gulyás Gergely a június 22-ei kormányinfón bejelentette, hogy érdemben átalakulnak a családtámogatások, lakástámogatások a jövő évtől. A változásban vannak jó hírek is: egyes támogatások összege megemelkedik, ugyanakkor a feltételek érdemben szigorodnak. Sőt, a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) a jövő évtől már nem érhetik el a jelenlegi formájában.
Lakástámogatások 2023-ban: Maradnak a kedvezmények, több pénz jut babaváróra
Lakástámogatások 2023-ban: Maradnak a kedvezmények, több pénz jut babaváróra
Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatások 2023-ban kiemelt szerepet és keretet kapnak. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek. – derül ki az ingatlan.com összefoglalójából, amely a lakáspiacot érintő költségvetési kiadásokat vizsgálta meg.
Felújítási támogatás – Novák: a költségek felét az állam fizeti
Felújítási támogatás – Novák: a költségek felét az állam fizeti
Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől: a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.